Sorin Zlat Trio (RO)

A zenekar tagjai:

Sorin Zlat  – zongora

Claudiu Purcarin – dobok

Michael Acker – nagybőgő

 

 

   Sorin Zlat 2017-ben meghívást kapott a „Rimbaud & Verlaine” Alapítványtól, ennek köszönhetően a zenekar London leghíresebb koncerttermében, a Kings Place-ben játszhatott, ugyanakkor felkérést kapott arra is, hogy olyan dalokat írjanak, melyek az alapívány nevében szereplő két költő életét tükrözik. A közönség örömére a zenekar bevette repertoárjába a londoni koncertre írt dalokat is, így az európai, illetve amerikai koncerteken az „Endurance” albumon szereplő dalok mellett, ezek is felcsendültek, továbbá új dalokat is hallhatott a közönség, melyek az idén, tavasszal megjelenő albumon kapnak majd helyet.

A zenekar gyakran játszik jazz sztenderdeket, de nem maradnak el a saját szerzemények sem. A Sorin Zlat Quartet több stílust is ízlésesen ötvöz, így többek közt a cool jazz, latin, post-bop illetve klasszikus jazz egyvelegével dolgozik. Egyedi stílusötvözetük komoly hírnevet hozott a zenekar számára, az országban és külföldön egyaránt. Számos közismert klubban léptek már fel, többek közt a Vortexben, a Pizza Expressben, a Ronnie’s Scottban, a londoni Kings Place-ben, az isztambuli Nardisban, a Montreux-i Jazz Cafeban, és a berlini B-flatben, de több rangos fesztiválon is részt vettek már: Montreux Jazz Festival, Pera Fest (Törökország), Getxo Jazz Festival (Spanyolország), Jacksonville Jazz Festival (Amerika), Monaco Jazz Festival, stb. Az évek során a Sorin Zlat Quartett olyan jazz legendákkal is együtt játszhatott, mint Lee Ritenour, Ravi Coltrane, Brandford Marsallis, Joey Calderazzo, Tito Puente és Jeff Ballard.

2017 május 28-án Sorin Zlat volt az amerikai Jacksonville Jazz Festival sztárvendége, ahol ugyanazon az estén, ugyanazon a színpadon léphetett fel olyan híres nevekkel, mint Chick Corea Trio, Joey Alexander Trio és a The Commodores.


 

Sorin Zlat (zongora): Jazz zongorista, klarinét művész, zeneszerző, hangszerelő és több mint húsz országos és nemzetközi díj nyertese. Zenei tanulmányait mindössze hét évesen a bakói George Apostu művészeti iskolában kezdte, ahol hegedűn és klarinéton tanult játszani. Diplomáját a jászvásári George Enescu Művészeti Egyetemen szerezte, klasszikus klarinét tagozaton, a mesteri programot pedig a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tagozatán végezte, ahol a neves jazz zongorista és jazz tanár, Mircea Tiberian taníotta. Sorin repertoárjában a saját jazz szerzemények mellett jazz sztenderdek is szerepelnek, melyeket a latin, jazz, pop, és klasszikus zene elemeivel frissíti fel, egy olyan hangszerelésben, mely tükrözi az előadó egyedi hangzásvilágát, amely szinte azonnali elismerést hozott a művész számára Európában és Észak – Amerikában is. A Sorin által elnyert számos díj közül érdemes megemlíteni a Jacksonville Jazz Festival keretein belül rendezett verseny Nagydíját (Florida, Egyesült Államok, 2015), a Monaco Jazz Fesztiválon szerzett Nagydíjat (2013), a Montreaux Jazz Nagydíját (2015), valamint a Jazz Muzza Alapítvány által odaítélt Nagydíjat a Legjobb Jazz Zenész kategóriában, melyet Sorin két egymást követő évben, 2014 és 2015-ben is megnyert. Továbbá érdemes megemlíteni azt is, hogy Sorin nemcsak az első román zongoraművész volt, de az első nemzetközi zongoraművész is, aki 2015-ben a harminc éves hagyománynak örvendő Jacksonville-i Jazz Fesztiválon elnyerte a rendezvény Nagydíját. Ugyanezen év nyarán Sorin kiadta az Endurance című albumot, amely szóló, és trió dalokat, illetve saját szerzeményeket is tartalmaz. Az albumot nagy elismeréssel fogadták a jazz szerelmesei.

Claudiu Purcarin (dobok): A Sigismund Toduță zeneművészeti iskolában érettségizett, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett diplomát, perkució tagozaton. Mindössze 12 évesen nyerte meg az Országos Zenei Olimpiát. A fiatal dobos olyan nevekkel dolgozhatott együtt, mint Mircea Tiberian, Pedro Negrescu, Marius Popp, Nicolas Simion, Marius Vernescu, Anca Parghel és más popművészek. Számos jazz fesztiválon és televíziós műsorban szerepelt.

Michael Acker (nagybőgő): Decebal Bӑdilӑ, Joris Teepe, Olivier Gatto és Mircea Tiberian tanította nagybőgön játszani, akikkel később együtt is dolgozott, később pedig olyan zenészekkel is együttműködhetett, mint Cristian Soleanu, Nicolas Simion, Rick Condit, Tom Smith, Alan Jones şi Alex Harding. A Petrică Andrei Trioval készült közös munka a Dedicated Waltz című albumon található meg Marius Vernescu Trioval közösen adott koncert a Live from Orf című lemezen hallható. Több nemzetközi Jazz fesztiválon is részt vett, például: Jazz Wien Tunel, Beijing Fest Golden Jazz, Express Jazz Club London, valamint a londoni Vortex Jazz Club.

Copyright © 2009-2018 Mini Jazzfesztivál Egyesület, Csíkszereda