főtámogatók

Csíkszereda
Polgármesteri Hivatala

csikszereda.jpg


ursus.jpg

  

támogatók

aster120x60.gif

communitas.jpg

het_vezer.jpg

megyei_tanacs.jpg

labs_ro120x60.gif

goscom.jpg

perla.jpg

hargita_vendegvaro.jpg

harmopan.jpg

kaiin_design.jpg

csszm.jpg

benzot_har.jpg

ing_service.jpg

 vegyepszer.jpg

gutenberg.jpg

ri_design.jpg

Magyari Zoltán

nagymama.jpg

Data Force Kft.

Sazy Trans
Impex Kft.

polisan.jpg

Logónk tervezője:
Forró Botond

bitt-bau.jpg

gerkon_electro.jpg

 TOPOSERVICE KFT.

Második Mini Jazzfesztivál, Csíkszereda

Mikó-vár,
2010. június 30., július 1-2.

 

Storyville Jazz Band (HU)

A Storyville Jazz Band 1997. elején alakult meg Szegeden tehetséges, fiatal muzsikusokból. Zenéjük az 1900-1920-as évek New Orleans-i hangulatát idézi, mint ahogy nevük is, hiszen e város szórakoztató negyedében Storyville-ben született meg az a zene, amit ragtimenak, dixielandnek neveztek, később pedig ebből alakult ki a jazz. Repertoárjuk sokszínű. Nevükhöz híven számaikat a műfaj tradicionális és revival slágereiből állították össze, megidézve ezzel is a kor és a hely hangulatát. Hazai fesztiválok, koncert színpadok közkedvelt vendégei.

storyville jazz band.jpg

A tagok névsora:

Frankie Lato - hegedű
Dennert Árpád - klarinét
Farkas Péter - trombita
Sallai László - harsona
Szorcsik Attila - nagybőgő
Kurina Kornél - bendzsó
Hegyi Viktor - zongora
Háló Pál - dob, zenekarvezető
Paku Bea - ének

A Storyville Jazz Band 10 éves fennállása alatt Európa számos fesztiválján képviselte sikerrel hazáját, illetve városát. 1999-ben a Krakkói Nemzetközi Jazz Fesztivál sikeres szereplése óta rendszeres visszatérő vendég Lengyelországban. 2001-ben Liege-ben (Belgium) a Szeged város protokoll zenekaraként vendégszerepelt. 2002-ben a franciaországi Saint-Raphael város által minden évben megrendezett new orleans-i stílusú zenekarok versenyén 3. helyezést érte el a zenekar és Frankie Látó - a kiváló hegedűs - a zsűri különdíját szólistaként is elnyerte. 1998-óta a Storyville Jazz Band a házigazda zenekara és egyben szervezője is a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül működő Dixie Fesztiválnak, ahol az elmúlt időszakban módjában állt a dixieland szakma legelismertebb zenészeivel közös fellépésre (Joe Muranyi, Audrey Motang, Disney Baley, Joan Bell, Keith Smith, Carling Family, Jazztikots, Chris Barber, Nancy Holoway, Irakli, Marcell Zanini, stb.). A nyári Dóm Dixie Fesztiválok kiegészítő rendezvényeként a Szegedi Nemzeti Színházban a Karácsonyi Dixie Gála rendezője és házigazda zenekaraként is szerepel a Storyville J.B. A zenekar Magyarországon belül szinte minden dixieland-jazz fesztiválon szerepel, általában nagy közönségsikerrel (Salgótarján, Sárospatak, Siófok, Budapest, Aggtelek, Debrecen, Kecskemét, stb.). A 2000-ben megjelent Storyville Swing című zenei album Joe Muranyi közreműködésével (zeneszerzőként is) nagy sikert aratott a szakmán belül, így nyílt lehetőség egy hosszabb turné lebonyolítására Joe Muranyival közösen. Ezen turné kimagasló állomása volt a magyarországi Amerikai Nagykövetségen rendezett koncert, ahol a legfőbb közjogi méltóságok előtt aratott sikert a zenekar. 2002-óta rendszeresen vállal koncerteket jótékonysági szervezetek, mint például Lions, Rotary Clubok rendezvényein. Külön figyelmet érdemel ezek közül is a Pécsett működő Lions Club rendezvényei. A fentiekben leírtakból is látszik, hogy a Storyville Jazz Band igen széles repertoárral rendelkezik, amely alkalmassá teszi bármilyen jellegű, hangulatú koncerten való fellépésre (pl. klub-, verseny-, nagyszínpadi-, marsing-, jótékonysági-, sörfesztiváli-koncertek). Zenéjükben a dixieland műfaján belül new orleans-i, chicago-i stílus jegyei jól elkülönülően megtalálhatók, de a későbbi swing korszak zenéjében is otthonosan mozognak. A kiváló hegedűs-szólista Frankie Látó vezérletével szívesen ötvözik a gipsy zenét a jazz-al. Időnként alkalomhoz igazodva énekes művésszel kiegészülve is fellépnek.

Beszámoló képekben

St. George Quintet

 

Sándor Levente fotói

Médiapartnerek

120x120fun.gif

 

origo.jpg

 

csiki_hirlap.jpg

 

hargitanepe.jpg

 

kronika.jpg

 

ujmagyarszo.jpg

 

transindex.jpg

 

plusz_portal.jpg

 

hirekro_120x120.gif

 

figyelo.jpg

 

erdely_ma.jpg

 

open-stage120x80.gif

 

retro_radio.jpg
88,7 fm

 

erdely_fm.jpg

 

city_radio.jpg

 

paprika_radio.jpg

 

rtm.jpg

 

zile_si_nopti.jpg

 

zene_ro.jpg

 

prima_radio.jpg

 

star_radio.jpg

 

back_stage .jpg

 

sepsi_radio.jpg

 

slager_radio.jpg

 

csiki_tv.jpg

 

profestlogo.jpg

 

logonn.gif

 

kalauz_radio.jpg

 

erdelyi_netkatalogus.jpg

 

jazzyradio_logo.jpg

Melyik a kedvenc műfajod?: